Hála Istennek vége van. Sajnos még nem teljesen, mert lesz még egy 13 részes V. évad. Jaj! Nem tudom, hogy mit szeretnének még… Talán azt, amit szezon vége felé már felvillantottak? Az Obik totalitárius rémuralmát? Vajon ők jönnek? Erről beszélt Szeptember? Lehetséges, viszont őszintén nem is érdekel.

Tényleg nincs más?

Csak abban lehet gondolkodni, hogy valaki Istennek képzeli magát, meg hogy egy csoport fasiszta módon akarja uralni az egész világot/világmindenséget? Ez minden? Ja, nem. Igazságtalan vagyok, hiszen a Fringe készítői hoztak valami mást is - „a szerelem mindent legyőz” elcsépelt örökbecsűt is.

 Jó ég!

 Én belefáradtam, no meg eluntam.

Mindettől függetlenül meg fogom nézni majd a végjátékot… elsősorban a színészek miatt, még akkor is, ha legtöbbjük karaktere már csak árnyéka korábbi önmagának…

Megint baromi régen nem írtam. Egyrészt továbbra sincs rá időm, másrészt meg a sorozataim részei sem inspirálnak annyira, hogy éjszakába húzódóan késztetést érezzek bármilyen kinyilatkoztatásra. Most is leginkább a „Na, ugye megmondtam!” nagyarcú benyögés lehetősége nyomott ide - ami persze egyáltalán nem biztos, hogy így van, de most miért hagyjam ki ezt a poént (már ha az ilyesmi az egyáltalán…) - meg egy másik sorozat, a Dr. Who - nálunk ugye nagyon elmésen: Ki vagy, Doki? -, amelyet én amúgy nem igazán kedveltem, de David Tennant engem is csak levett a lábamról, úgyhogy Annatarnak mindenben igaza volt!

Na, de haladjunk sorjában.

Azt gondoltam, hogy: 1./ ha változtatok a skinen, akkor az ösztönözni fog az írásra, 2./ lesz rá időm. Nos, sem egyik, sem a másik nem jött be. Úgy alakult, hogy a Fringe, illetve a SupNat részeit is csak kedden tudtam megnézni, és azóta próbálok időt szakítani némi firkálásra, de az istennek sem jött össze. Ma szerencsére van, és pótolok is, mert holnap már az újabbak jönnek, és ha most nem vetem "papírra" ezt a pár gondolatot, akkor utóbb már tök okafogyottá válik, amit meg azért sajnálnék, mert kivételesen mindkét sori epizódját élveztem, amit azért mostanában olyan gyakran nem mondhatok el.

Kezdjük a könnyedebbel.

Supernatural 7.14. -  Plucky Pennywhistle’s Magic Menagerie

A történet roppant röviden összefoglalható: egy idióta pasi, aki egy olyan helyen dolgozik, ahová a ronda, rossz szülők azért viszik a gyerekeiket, hogy ne kelljen velük foglalkozni, némi hókusz-pókusszal életre kelti a gyerekek képzeletében megszületett lényket (olykor szörnyeket) és azokkal nyíratja ki anyut vagy aput. Így fordulhat elő, hogy az egyik aput egy óriás polip csinálja ki, a másikat meg egy egyszarvú. Mindezt a gyerekek érdekében... Sőt! A "hős védelmező" még a saját kollegáját is kicsinálja a labdás medencében egy megvadított porszívóval, amikor úgy tűnik, lelepleződik. De persze van egyéb motivációja is. Ő akarja vezetni a kócerájt, erre tessék: a nyakába ültetnek egy távolról jött senkiházi nőszemélyt, ami értehetetlen, hiszen ő ennek az egész háznak a szíve és a lelke.

A fiúk nyomoznak, rájönnek, csak közben Samre, aki bevállalta a szemétkedős FBI-os nyomozó szerepét rászabadul két bohóc, akiktől gyerekkora óta retteg, és tényleg Dean kell ahhoz, hogy ne múljon ki általuk. Vicces volt. Nagy kalap emelés Jared előtt, aki szenzációsat alakít a rossz rendőr szerepében. Én speciel még soha ilyen jónak nem láttam, azt viszont láttam, hogy ő is lubickolt a karakterében.

És Dean előtt, aki hála istennek még mindig egy kárörvendő rohadék.

Hétről hétre nagy csodálattal adózom azon rajongók előtt, akik szerint a Fringe isteni, sőt egyre jobb. Mi több, több olyan véleményt nyilvánítóval is találkoztam, akik csak úgy belecsöppentek a negyedik évadba, és innen kaptak kedvet az egész sori megtekintéséhez… ezt nem is értem. Én többnyire baromira unom, vissza akarom kapni az enyéimet, és dühös vagyok, amiért csaknem minden kezdeti bénáskodást újra kell élnem.  Viszont ez a mostani rész még az én tetszésemet is elnyerte.

Érdekesnek találtam a jövőt előre látó kislány történetét, Walter magyarázatát a visszafelé rezgő történésről. Tetszett Olivia bátorsága, Broyles embersége, Peter támogató viselkedése, csak… csak pont a kedvencemet, illetve inkább az itteni alteregóját, ezt a Nina Sharpot nem bírom megszokni. A mi Sharpunk nem volt ilyen ördögi… nagy játékos volt, de nem volt zsigerien gonosz, talán ezért is lehetett kedvelni. Ezt a mostani Sharpot még néznem is rossz, nem is vagyok igazán kíváncsi arra, hogy miben is mesterkedik, mert az mindenképpen csak valami sátáni dolog lehet. Gondolom alig várta, hogy adhasson Oliviának a csodagyógyszeréből, ami meg majd isten tudja, hogy mit fog csinálni a, ha nem is szeretett, de legalábbis kedvelt ügynökünkből.

Obit ugye most keresni nem kellett annyira. A heti glyph kód is rá utal: MARCH. Hogy aztán Március tud-e, akar-e tenni valamit Oliviáért, vagy tényleg nincs megoldás a számára, az majd még kiderül. Mindenesetre azt nem értettem, hogy Olivia miért tagadta le Peter előtt a Márciussal való találkozását.

Szóval, a gépszíj még mindig nem kapott el a jövő történéseit illetően, de szerintem az már mindenképpen díjazandó - ide jutottam, ajvé! -, hogy végig érdeklődéssel néztem ezt az epizódot, és nem szunyáltam be rajta.

Szabad Szilveszterkor bulvárkodni?  Mert most nagyon azt szeretnék egy harmincéves, eddig jobbára buritot tekergető pasi okán, aki nekem mindenképpen ez év végének a legnagyobb meglepetése volt, és őszintén örülök, hogy volt hozzá szerencsém. Megaztán Ő pont jó példa arra, hogy mindig van remény valami jóra, és ilyesmiben hinni mostanság nekünk is nagy szükségünk van... lesz. 

X Factor USA 2011 – Josh Krajcik

Éppen most nézem a Coolon a végjátékot, de persze már tudom a végeredményt. Josh „csak” második lett. Nem baj ez és nem csak azért nem, mert a versenyt az a Melanie Amaro nyerte, aki első megjelenésekor úgy énekelt egy Beyoncé számot, hogy potyogtak a könnyeim - amin persze én lepődtem meg a legjobban, mert általában nem jellemző rám az effajta érzelgősség, legfeljebb csak akkor, ha gyerekekről van szó - hanem, mert azt gondolom, hogy igazán a helyezés már nem is számít, biztos vagyok abban, hogy Joshnak - a kora ellenére is - már így is lesz jövője a zenei pályán.

Megjegyzem, én végig kettejükért szorítottam adásról-adásra, így aztán nekem meg pont tök mindegy, hogy melyikük nyert.

Több videó közül választhatnék, ám én mégis az első megjelenése mellett döntöttem, egyrészt azért, mert annyi önjelölt után szinte bombasztikusan hatott, másrészt, mert a mamája sem semmi. Olyan igazán amerikás ez az egész, de ez valami olyasmi, amit még én is képes vagyok csodálni.

Szóval Josh Krajcik-kel BÚÉK mindenkinek!

Ami pedig a honi Faktort illeti: Sok sikert Tarány Tomi! (Gondolom, ez a kitörésem Josh éltetése után már senkit nem lep meg.)

Az a szitu, hogy már ma ideértem. Túl vagyok úgy hat órás takarításon, és hogy erre lehetőségem volt, azt szeretném megköszönni a munkahelyemnek, mert már 10-kor le lehetett lépni. (Csak azt nem igazán értem, hogy mi a fenének kellett bemenni?!) Én már teljes karácsonyi díszbe vágtam a lakást, most lényegében a sógoromra várok, aki elviszi végre az ajándékokat, mert eddig én voltam a raktár… sajnos nem a 13-as… ott milyen ajándékokat lehetne lenyúlni! Nos, míg várakozom, gondoltam összeütöm ezt a posztot, már csak azért is, mert holnap mozgalmas napom lesz - jön Apum, hozza a halászlét, a rántani való halat, a töltött káposztát, a húslevest, no meg, ha szerencsém lesz némi pogácsát (köszi Anyu!), no meg a keresztfiam (jövőre már a keresztlányom is fog), hogy nehogy lebukjanak a Tesómék Jézuska ügyben -, és lehet, hogy nem lesz rá időm.

Mindenkinek van valami hívószava a Karácsonyra. Nem feltétlenül szó. Lehet, hogy egy íz, egy illat, egy személy, egy emlék, egy dal, vagy egy film. Nekem úgy 2004 óta egy film, a Love Actually (Igazából szerelem). Nem, nem Colin Firth okán, és nem is Hugh Grant tánca, vagy Emma Thompson briliánsan egyszerű szenvedése, vagy Alan Rickman rohadéksága okán. És még folytathatnám a felsorolást, mert ebben a filmben nagyon sok kiváló angol színész játszik, amiről, ha valaki nem ismeri a filmet, 26-án este a Viasat3-on maga is meggyőződhet. Nekem Bill Nighy ugrik be azonnal, ahogy kivénhedt rockerként megpróbál még egyszer felkerülni a slágerlistákra a Love Is All Around című szám karácsonyi verziójával.

Békés Karácsonyt Mindenkinek!

A december nekem mindig maga a rémálom. Mint sokaknak, nekem is olyan a munkám, hogy ekkor van az igazán hajrá hajrája.  Aki szokott olvasni az egyrészt tudja ezt, másrészt tapasztalta, mert nemigen szoktam úgy az első három hétben firkálgatni. Idén sincs ez másképp, de mert a nehezén már túl vagyok, és már csak holnap teszem tiszteletemet a munkahelyem, gondoltam mielőtt magát a szokásos karácsonyit megírnám - na, azt majd tényleg 24.-én reggel -, mégiscsak nekifutok egy posztnak.

Egy könyvet szeretnék ajánlani, de mielőtt ezt megtenném, szeretnék megemlékezni pár dologról.

Nem írtam a SupNatról. Úgy döntöttem, hogy kivárom a folytatást, mert Bobby sorsa számomra kulcskérdés, így aztán tudni akarom, hogy mi lesz. Az viszont nagyon foglalkoztat, hogy én emlékszem rosszul, hogy Bobbynak voltak gyerekei, csak nem tudta megmenteni őket? Mert ugye a jelen helyzetben pont az hangzott el, hogy nem voltak gyerekei, illetve nem is akart. Ha valaki felhomályosít ebben, akkor azt nagyon megköszönöm.

 A két ünnep között tehát nem dolgozom. Vannak terveim. A megvalósulásuk abszolút az akkori hangulatomtól fog függeni. Tervezem a Doc Martint és Downton Abbeyt, de valahol nagyon a Sanctuary-re vágyok, ami azért baj, mert a harmadik szezont a 14. résznél hagytam ott, ami ugye 20 részes és már a negyedikből is lement 11. Ráadásul olyan ígéretes könyvekkel is be vagyok tárazva, mint például Howard új MU-s kötete (igen, Shark&Lez kalandjai folytatódtak), vagy egy misztikus krimi (A boszorkányok elveszett könyve), de itt van jó haverunk, Richard Castle (komolyan!) Heat Wave című fanasztikus krimije Nikki Heattel a főszerepben. Ez utóbbit alig várom!

Picit aggódom, hogy mindehhez egy hét kevés lesz… egyelőre bizakodom, oszt meglátjuk, hogy mi valósul meg. Az már biztos, hogy nem szundikálós pihenést tervezek.

Amit ajánlani szeretnék az szintén egy krimi. Kathy Reichs követte el, a címe: Csont és vér. Úgy hirdetik, hogy ez a Doktor Csont című sorozat alapjául szolgáló regény. Arra nem sikerült rájönnöm, hogy ebből a regényből, hogyan lett ilyen sorozat, de ez nem is lényeges. Ami viszont az, hogy én még életemben nem féltem ennyire. Olyan szinten hatott rám a regény, hogy éjszakánként arra ébredtem, hogy rettegek. Ilyesmi még soha nem fordult elő velem könyv, vagy akárcsak film kapcsán. (Persze vizsgaidőszakokban én is éltem meg azért ilyesmiket.) Mindig alkalommal – mert volt ez ám úgy egy hét! – azzal nyugtattam magam, hogy no para, az ajtó zárva, mígnem egy reggel döbbenten tapasztaltam, hogy elfelejtettem bezárni. Kész voltam! Persze senki nem akart rám törni, de azért azóta minden este külön ellenőrzést folytatok.

A rettegésem azért meglepő, mert nagy Gyilkos elmék rajongó vagyok, s abban a soriban aztán van rengeteg szörnyűség, és mégis… Darabolós gyilkost kell elkapni, és persze Dr. Brennan itt sem bír magával, sok önálló akciót követ el, persze rémes helyeken, kurvák között, vagy viharban valami üresen álló egyházi intézmény - most nem jut eszembe a megfelelő szó és lusta vagyok utána nézni - parkjában. Igen, talán Brennan önállósága és vakmerősége a kapocs a sori és a könyv között, már azon túlmenően, hogy Brennan azért itt is Dr. Csont.

A sorozatot az elején nagyon kedveltem, de aztán szörnyen elnyálasodott illetve elbulvárosodott, úgyhogy feladtam. Ha jól láttam azért az írónő executive producerként jelen van, gondolom, legalább jól keres. A könyv világa nekem jobban tetszik. Egy dolog okozott csak gondot. A történet Kanadában játszódik, és sok benne a francia szöveg, de ha ezt megszokja az ember, akkor igazán jól lehet szórakozni, és hát ugye rettegni is rajta. Megjegyzem, ez a francia-angol kétnyelvűség azért tanulságos volt, sokat tanultam Kanada kulturális milyenségéről. Érdekes, hogy mennyire másképp gondoltam én ezt innen…

Szóval, ha valaki szeretne egy picit borzongani, akkor annak feltétlenül ajánlom Reichs krimijét.

A múlthéten azzal zártam a Supernaturalos elmélkedésemet, hogy vajon mit is akarnak a leviatánok? Na, ugye ez most már kristálytiszta! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar fény derül erre, de nem bánom ezt a gyorsaságot. Sza, a leviatánok békés kaját szeretnének, persze emberit. Bőszen kísérleteznek egy hamburgerbe oltott drogon, amitől olyan békéssé válnak a népek, hogy odaadóan hagyják magukat felfalni. Végül is tökre igazuk van a leviatánoknak: minek az a sok felesleges futkosás? Minek a hajsza vad után, amikor lehet ezt másképpen is… talán még porhanyósabb is lesz a kaja ebben a nagy nyugiban.

Közeledik az év vége, megint sűrűsödik az életem és persze megint a blogolásra marad a legkevesebb időm, így hát megint inkább összefoglalok. A múlt héten amúgy is kihagytam úgy az Odaátot, mint a Fringet. Ez utóbbit nem is véletlenül… annyira nem tudtam, hogy mi van, hogy inkább kivártam, de azt hiszem, hogy ezzel sem lettem okosabb. Ráadásul mára egy furi hangulat is úrrá lett rajtam… talán a koncert miatt (erről később), meg hogy utána elkaptam azt az epizódot a BSG-ből, amikor Roslin abortuszt hirdet, Lee a Pegazus parancsnoka lesz és Baltar bejelenti, hogy indul a választásokon. Természetesen nem néztem meg, igazából a Mátrixra vártam, hogy valami nyugison - tudom, már ez is furi - el tudjak aludni, de azért a lényegi pontok a nagy kapcsolgatásban megvoltak, de erről is majd később.

Kezdjük talán az F1-el mert arról nincs igazán mit mondani. Abu-Dhabi még mindig klassz, a sztárok és a jachtok is megjelentek szép számmal. Vettel már az elején kiesett - mondjuk a cikizésével nem értek egyet -, Webber nem tudta pótolni, sőt a dobogóra sem bírt felállni.  A dobogó ez lett:

Mármint a leviatánoknak, de erről majd később. Nem nagyon firkálgattam mostanság. Egyrészt nem volt időm, másrészt nem volt energiám, harmadrészt nem volt Fringe - Éljen a baseball! -, negyedrészt a Supernatural olyan stílust vett fel, hogy nem tűnik célszerűnek részeket kitárgyalni.

Nem baj ez. Van főszál, meg nincs is… a levitán sztori lassan bontakozik ki. Van helyette vadászgatás, ami igazán élvezetes. Nekem tetszett a boszorkány házaspáros rész. Jó volt látni újra Charisma Carpentert és James Marsters, akiket a Buffyból és az Angelből már jól ismerek és kedvelek. Persze picit ijesztő, hogy ők is öregszenek… Érdekes, ahogy a levitánok be akarják cserkészni a srácokat, bár még messze nem világos, hogy miért is. Az viszont kifejezetten örvendetes, hogy nem akarnak szövetségre lépni sem Crowleyval, sem semmilyen démonnal. A fiúk tekintetében azért nem ilyen etikusak, sikerült bekavarni - a lencsilány okán - közöttük, így most Sam és Dean úgy tűnik, hogy megint külön útra lép. Lesz ezzel gondja Bobbynak, akire továbbra is tartom, hogy a nők álma pasi, amit ugye Mills sheriff is felfedezett… nekem tetszenének együtt.

Kb. ennyit tudnék a SupNatról, ami így is nagyon szórakoztató. Például: kell ennél jobb? Vagy több? Vagy mi...:

Ja, és még valami: Michael Hogan sheriffként egy élmény volt. Őt nemrég láttam a Warehous13-ban is, úgyhogy örömmel látom, hogy számára van élet a BSG után is.  

A Fringre várakozok… állatira unom, hogy mindig közbejön valami…

Az F1-el meg úgy vagyok, hogy már nem köt le különösebben. A VB eldőlt mindenféle szempontból, bár ez nem igazán befolyásolja azt, hogy élvezem-e a versenyt vagy nem. Nekem most meglehetősen unalmas, s ezen az állandósuló Massa-Hamilton kakaskodás sem bír változtatni. Érdekelt az új indiai pálya, ami valóban klassz lett, lehet is rajta akciózni bőven, de valahogy mindenki olyan óvatos… persze megértem… két ilyen szörnyű halálos baleset után mindenki visszavesz. Az F1 iránti érdektelenségemnek nyilván Barrichello szereplése is az oka. Talán mégiscsak jobb lett volna, ha a Brawn GP-vel együtt befejezte volna… rémesen rossz nézni a kínlódásos kutyaütős szereplését. Meg talán Kubicza is hiányzik, meg egy bátor, önbizalommal teli Petrov, meg egy kamikaze Kobayasi… sza, uncsi. Schumit azért továbbra is nagyra, no meg nagyon értékelem. És azért örülök Button és Alonso sikereinek, és bizakodom abban, hogy jövőre - és nem csak ők - méltóbb ellenfelei lesznek Vettelnek és a RedBullnak. Még két verseny van hátra. Azokat azért még megnézem, és csak reménykedem, hogy lesz még valami olyasmi, ami majd firkálásra fog ösztönözni.

A végére még egy kis szolgálati közlemény. Mint látjátok, megint változott a skin. Folyamatosan keresek valami modernebbet, s ez most annak látszik, bár vannak hiányosságai. Valamiért az alján az istennek se jelennek meg a linkek, meg az oldalösszegző, ennek a rendezéséhez kértem is segítséget az oldal technikusaitól. Én azt is el tudom képzelni, hogy ezek a felső sávból, ahol pl.: az archívum is van, legyenek elérhetőek, de persze fogalmam sincs, hogy az ilyesmit hogyan lehetne megcsinálni, mert a sablon erre nem ad lehetőséget. Szívesen változtatnék egy két színen is… nem igazán tetszik a kék meg a lila, de sajnos alapból erre sincs lehetőség. Most várok a válaszra, aztán ha semmit nem lehet tenni, akkor lehet, hogy majd keresek egy másik sablont.

Ez itten kérem az off-ok, az egy-egy poszthoz szorosan nem kapcsolódó vélemények, a globális gondolatok és egyéb megjegyzések helye.

Csak bátran!

Nem mondhatnám, hogy véresre rágtam a számat az izgalomtól a heti Fringe-en, de értékelem, hogy végre léptünk egy jó nagyot előre Peter ügyében.  Walter már tudja, hogy nem bolond, mert Olivia is a srácot rajtolgatja, merthogy visszatérő szereplő lett az álmaiban. Örülök.

Azon azért elgondolkodtam, hogy vajon a rebellis Obi hozta Walter elé a magányos kisfiút, aki szoros barátságot köt egy gombafajjal, oly annyira, hogy ez utóbbi agyként/ideghálózatként kezd el működni, és leképezi, illetve végrehajtja a kissrác érzelmei által generálódott tetteket?

Nem tudom, hogy fény derül-e erre valaha is… talán csak tényleg véletlen. Viszont Walter már emlékszik arra, hogy volt egy fia, aki betegségben meghalt, pont mielőtt rálelt volna a gyógymódra. Emlékszik arra is, hogy járt ODAÁT, és hogy onnan elhozta a másik Peter, de most még úgy emlékszik, hogy nem jutott ki a jeges tóból vele. Gondolom, ez a kép még változni, illetve tisztulni fog. Minden esetre haladunk. Ez jó. A heti glyph kód: REBORN - tiszta sor. A heti Obi:

Ja, és Nina Sharp és a Massive Dynamic is megemlítésre került, így aztán minden reményem megvan arra, hogy a következő részben esetleg láthassam is. Állatira érdekelne, hogy Ő vajon hogyan is van a nem is létező Peterrel…

Innen is gratulálok neki. Nem hiszem, hogy bárki is vitatná a jogát erre a címre. Idén kétségtelenül ő volt a legjobb. Szuzukába egy pontért kellett csak jönnie, és ha a dobogó legfelsőbb fokára nem is, de a harmadik helyezettnek kijáróra azért sikerült felállnia. Én úgy gondolom, hogy most abszolúte biztonsági versenyt futott, nem kockáztatott. Más körülmények között nem hiszem, hogy hagyta volna, hogy Button a bokszból megelőzze. Azt viszont díjazom, hogy a polt Szuzukában sem engedte ki a kezei közül.

Button, Alonso - örülök! -, Vettel a dobogó. A verseny egyébként elég élvezetes volt. Hamilton, Massa, Schumacher műsorozott egy picit. Kobayasitól szíves láttam volna többet is, de értékelem, hogy a róla elnevezett kanyarban azért néhányszor hozta a szokásosat. Én biztos vagyok abban, hogy a RedBull a még hátra lévő versenyeken sem fog leállni,  már csak azért sem, mert a konstruktőri elsőséget is nagyon szeretnék, ami meg ugye még nincs a tarsolyban.

Bizakodom…

A Japán Nagydíjat Wéber Gábor és Czollner Gyula közvetítették. Hálás vagyok, hogy ezt most se nem beszélték, se nem lihegték túl, sőt! Olykor csöndbe is maradtak… annyira hosszan, hogy azt hittem, hogy elment a hang. Nem ment el. A csend viszont most jól esett. Csinálhatnának ilyesmit gyakrabban is.

Magyarázom is: a szomszéd lány sztorit Jensen rendezte, és sikerült neki visszahozni az első szezon supernatural-es hangulatát, amiért nagyon hálás vagyok. Szórakozató volt. Némely helyeken izgalmas, és volt bőven vidulni való is - köszönhetően a sok rövid, de velős beszólásnak. És bónuszként állandóan kis gyermekdalok ugrottak be, mint például, hogy „nem félünk a fakastól”, meg hogy „ici-pici házikó”, a Lencsi lányról már nem is szólva. Külön köszönet Jewel Staite-ért (Firefly, SG: Atlantis), akit nagyok kedvelek, de sajnos mostanában alig látok.

Na, a Fringe-től meg aztán még ennyire sem vagyok elájulva!

A heti glyph kód: LIMBUS.

Külön köszönet Cassone-nak, hogy már a jeleket is fordítja, most már nem is kell utána vakarni valami fórumon, hanem csak jegyzetelni és összeolvasni. Köszi!

Megy is ám a találgatás, hogy miről is volt itt szó! Mert tény, hogy szó azt jelenti, hogy valaminek a széle, szegélye, pereme (ez utóbbi orvosi értelemben), de nekem a Magyar Katolikus Lexikon meghatározása tetszik a legjobban. Nem, nem az, amely szerint a limbus a Pokol előtere, tornáca, hanem a testtől elszakadt lélek állapota a halál után. Szerintem ez áll legközelebb a látott rész lényegéhez.

Idén megint rengeteg krimit rendeltek be az amcsi tévécsatornák. Erre van ODAÁT igény. És különösen szeretik a sorozatgyilkosokról szóló történeteket, így aztán lassan minden sori ezzel lesz tele, mintha a Criminal Minds önmagában nem lenne elég. Nekem elég lenne, de már ott tartunk, hogy Horatio Cain is ilyeneket üldöz Miamiban, nem mintha nem fordulhatna elő ilyesmi, csak hát nem túl eredeti, már-már szenzációhajhász. Erre a Fringeben is… jó-jó, azért Fringe-esen. Megint leszűrhettük a tanulságot, hogy a környezet, a neveltetés milyen nagyon meghatározó jelentőségű. Megvolt. Pipa.

Nekem nagyon erőltetett a két világ együttműködése. Hát hogy odaáti Broyles meg életben van, az meg egyenesen meghökkentő. Egy fórumon azt fejtegette egy rajongó, hogy ennek az lehet a magyarázata, hogy Peter törlésével, az ez idő alatt elhalálozottak halála is törlődött, úgyhogy én várom vissza pl.: Charlie-t, és persze Bellt is.

Nem igazán értem az Obikat sem. Szerintem tudniuk kéne, hogy a társuk nem végezte el, amit el kellett volna, de most megint köddé váltak, és nem tettek semmit. Figyelni persze a havi hetes figyelt, íme a bizonyíték:

Walter rettegése érhető, ám nagyon idegesítő. Be kell, hogy lássam, hogy Peter törlésének mégiscsak van hozadéka, mert Walter tökre visszaesett mentálisan arra a szintre, amilyen akkor volt, amikor megismertük. Ezért pedig nagyon kár. Egyrészt, mert pont a változása, fejlődése, kibontakozása okán szerettük meg, másrészt mert elképzelni sem tudom, hogy a jelen állapotában hogyan fogja megoldani a Peter problémát.

Annak örülök persze, hogy Broylesból most kijutott bőven, de még mindig várom Nina Sharpot - remélem, hogy Ő nem tűnt el csak azért, mert nincs odaáti párja?! -, no és persze Bellt is, aki lehet, hogy most feltámad?

Csak viccelek.